A Mátra Hegesztéstechnikai Kft részvétele egy újabb EU támogatta projektben

 MAKE – IT project

Let’s Make It Happen – a Shift into Learning Outcomes in the Welding Sector.

A hegesztési szakágazatban áttérés a tudás, a készség és a kompetencia alapú tanulási eredmények alkalmazására

Az Európai Unió egyik alapszabálya szerint a területén belül szabad mozgás lehetséges, amelyet többek között még kiegészít a munkavállalás lehetősége is. A munkavállalás témaköréhez szorosan kapcsolódik a képzettségek, a készségek és a képesség azonos értékmérő skála szerinti megítélése.

Ezen a területen már korábban is jelentős fejlesztések történtek. Gondoljunk a hegesztés területén működő az EWF által, majd az IIW-vel közösen működtetett és nemzetközileg elismert, hierarchikus szakképzési rendszerekre és az egyes minősítésekre vonatkozó különböző, többféle nemzetközi (ISO) szabványokra. Ezek pedig mind számos esetben egy – egy nemzeti képzési és minősítési eljárástól lényegesen eltérőek, de a nemzetközi követelmények teljesítését igazoló diplomát a az ipar széles körűen elismeri és keresi.

Az Európai Unión belül igény jelentkezett az egyes tagországokban végzett képzésekre vonatkozón egy olyan rendszer felállítására, amelynek segítségével a különböző országokban egy – egy azonos szakmára vonatkozó igazolások, bizonyít­ványok, diplomák milyen – a nemzetközi képzési „skála” szerinti – értéket képviselnek.

Jelenleg az EWF által vezetett konzorcium a MAKE – IT project keretén belül az EU–ban már meglevő képzési értékelő rendszert kívánja harmonizálva az EWF/IIW egyik példaként választott képzési változatának, így a EWP-re vonatkozóan (Európai Kiemelt Hegesztő) kidolgozni, úgy hogy ezzel párhuzamosan a EWP tananyagát és tantervét is megújítja.

Ehhez a következő csak mintaként említett néhány alapeljárás alkalmazását tarja szükségesnek:

  • EKKR rendeletet (Európai Képesítési Keretrendszer /European Qualification Framework – EQF),
  • az „Erasmus +” szabályokat,
  • ECVET (Európai Kreditrendszer Szakmai elméleti és gyakorlati képzési/ ECVET: European Credit System for Vocational Education and Training) előírásokat.

Ez az újabb és az EU által támogatott képzési forma és a megnyert pályázattal három évre biztosítja a hivatalos nemzetközi konzorcium munkáját.

A konzorcium tagjai spanyolok, norvégok, magyarok, portugálok és a munkát, amit 10 munkacsoportban (WP – Workpackage – munkacsomag) végeznek az EWF – Titkárság irányítja.

A „Megvalósítás”( a munka tervezése a gyártással és teszteléssel együtt)  témakörének felelőse és egyben a WP 5 munkacsoport vezetője a Mátrai Hegesztéstechnikai Kft.

A tevékenység súlypontja elkötelezetten mind maguk, mind az EWP témakör fejlesztése. Ezzel párhuzamosan az EU-ban hatályos és szakmai képzésre vonatkozó oktatásügyi, pedagógiai előírások és ajánlások harmonizált párhuzamos alkalmazása a EWP képzésben.

Ez egyben minta is a jövőben fejlesztendő szakképzésekhez is.

Fontos tény, hogy az EWF irányításával a nemzetközi konzorcium tagjai az EU – n belül más – más régióhoz tartoznak és így más – más gyakorlatot képviselnek és a projekttel lehetőség nyílik számos hasznos az európai gyakorlatban bevált – valóban nemzetközi – tapasztalat átvételére. A tapasztalatok kiterjednek a szakképzésnek mind az elméleti, mind a gyakorlati területeire, ezért több hegesztőképző és minősítő szervezet is tagja konzorciumnak.

A projekt, tehát a szobák falain túllépő, a gyakorlathoz kapcsolódó szakképzést érinti, amelynek a hazai hegesztő képzésben is haszna lehet, mivel a magyar a résztvevők:

  • Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. (MÁTRAI),
  • Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés (MHtE),
  • Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK).

A konzorcium munkájáról negyedévente közlünk információkat.

Benus Ferenc