szakmasztar2016 A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén IX. alkalommal kerül megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője 2016. április 18–20-a között a Hungexpo területén.

 

szakmasztar2014

Megkezdődött a szakmák olimpiájának is nevezett WorldSkills fiatal szakemberek világversenye Brazíliában, Sao Paulóban.

A versenynapokon 63 ország több mint 1200 versenyzője méri össze tudását 50 versenyszámban. Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakmunkás képviseli. A rendezvény szervezői mintegy 200 ezer látogatóval számolnak.

 

EuroSkills LILLE 2014Magyar hegesztő versenyző  a Szakmák Europa Bajnokságán, a EUROSKILLS 2014. versenyen

Az idén is megrendezésre került Szakmák Európa bajnoksága néven ismert rangos verseny a EUROSKILLS Franciaországban, Lille városában, ahol ismét a Mátrai Hegesztéstechnika Kft – nél végzett hegesztő tanuló, Szőke Péter képviselte Magyarországot hegesztés területén…

 

 

szakmasztar2014A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2014-ben hetedik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). Ezek országos döntőjére a VII. Szakma Sztár Fesztiválon 2014. április 14-16. között Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont G és F pavilonjában került sor, melynek díjkiosztó, záró ünnepélyén Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett.

SKILLS HUNGARY NEMZETI DÖNTŐ

EuroSkills és WorldSkills versenyek előválogatója.

2014. 03. 05-06 között került megrendezésre a SKILLS Hungary döntő ahol ismét megmérethették magukat a hazai képzőintézetek legjobb tanulói. Az itt legeredményesebben teljesítő tanulók fogják Magyarországot képviselni a következő európai-, és nemzetközi megmérettetésen.

 

weld-cup2013

Nemzetközi Hegesztőverseny fiataloknak WELDCUP 2013 - már csak néhány hónap van a gyakorlásra…

Szeptemberben a hegesztésben újra mindenki arra a 15 európai ország fiatal versenyzőire figyel, akik részt vesznek a WELDCUP 2013 Nemzetközi Hegesztőversenyen, melyet 2013. 09. 18 -19 –én rendeznek meg a Schweissen und Schneiden Hegesztéstechnikai Világkiállítás és Vásár helyszínén Essen-ben, ahol 15 európai ország legtehetségesebb fiataljai mérik majd össze tudásukat a hegesztés területén.

Addig is a kérdés számunkra az, hogy a négy legelterjedtebb kézi ívhegesztési eljárás oktatásában milyen hatékonyságot tud Magyarország felmutatni, hol tartunk most…

worldskills2013

A WorldSkills világversenyen hegesztés szakmában először képviseltette magát Magyarország.

E legrangosabb szakmai viadalon 52 ország 1045 18-21 év közötti versenyzője, összesen 47 szakmában mérthette össze tudását.
A Magyar csapat 15 versenyszámban 16 versenyzővel ált rajthoz a fiatal szakemberek világversenyén, újonc szakmaként először hegesztésben.

Magyarországot Koncsik Sándor a Mátrai Hegesztéstechnikai és Szakképzési Kft. tanulója és versenyzője valamint ifj. Benus Ferenc a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara versenydelegációjának legfiatalabb szakértője képviselték.

 

A magyar versenyzőről készült riport a gyöngyösi TV oldalán megtekinthető.

 

szakmasztar2013A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője 2013. április 24–26-a között a Hungexpo területén.

Az idén előszőr nem indítottunk versenyzőt, mivel tanulóink az idén a WorldSkills és WeldCUP világversenyekre készülnek...A hegesztő szakma kiemelt szponzoraként mutattuk be a CS WAVE virtuális AVI hegesztés oktatási rendszerét, amit a ellátogató iskolák diákjaii kipróbálhatták a szimulátort...

 

edu10013. Educatio szakkiállításon is jelen voltunk ahol a magyar felsőoktatás intézményeinek sikerült bemutatnunk szimulátorainkat.

edukaA Szolnoki Müszaki Szakközépiskola az idén is megrendezte Hegesztési Szakmai Napját, ahol a legmodernebb hegesztés oktatási technikák bemutatása mellett sok más érdekes előadás hangzott el

 

weldingtrainer2012Az idén is részt vettünk a WeldTrainer 2012. Nemzetközi Hegesztés Oktatási Konferencián a Német Hegesztési Szövetség és a GSI-SLV felkérésére, ahol a németországi viszonteladónkkal az EWM-el együtt tarottunk közösen előadást az eddigi szakmai tapasztalatokról, valamint bemutattuk az új fejlesztési irányvonalat is a nagyközönség számára...

 

Öt magyar aranyérem a szakmák európai versenyén

euroskillsMagyarország 3. alkalommal indított versenyzőket a fiatal szakmunkások európai versenyén első alkalommal a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében.A belgiumi EuroSkills Spa-Francorchamps 2012 versenyen a 20 fős magyar csapat 11 versenyszámban 15 szakmában mérte össze tudását, felkészültségét Európa 22 nemzetének csapatával.

 

 

szakmasz2012A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén V. alkalommal kerül megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője 2012. április 11–13-a között a Hungexpo területén.

Az idén előszőr mutattuk be a CS WAVE virtuális AVI hegesztés oktatási rendszerét, amit a ellátogató iskolák tanulói azonnal használatba vettek és felmérték tudásukat...

 

ljubljana2011A Szlovén Hegesztési Intézet szervezésében 2011 december 9. én Ljubljanában megrendezett Nemzeti Hegesztési konferencián mutattuk be virtuális oktatási rendszerünket. A helyi szakoktatók szemmel láthatóan nagyon élvezték...

 

 

palyav2011A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban rendezték meg az idén az aktuális pályaválasztási kiállítást, ahol sok szakma képviseltette magát. Minden helyi és környékbeli általános iskola végzős diákja tanáraival ellátogatott a mozgalmas eseményre. A hegesztést a CS WAVE Virtuális oktatási rendszerén keresztül mutattuk be a látogatók nagy örömére.

 

me Egy német iskola meghívására vettünk részt az Erfurtban megrendezett JOBFINDER 2011 pályaválasztási kiállításon. A rendezvényen a CS WAVE PROTRAINER nagy sikert aratott....

 

 

 

ny_100Nyitrán megrendezett Nemzetközi Hegesztéstechnikai Szakkiállításon a szlovák Hegesztéskutató Intézet (VUZ) standján  ismerhették meg berendezésünket.

 

 

 

 

du_100A Német Hegesztési Szövetség és a GSI-SLV közös rendezésében elősször került sor hegesztési konferenciára amely a jövő hegesztőképzéséről. A konferencián minden szimulációs technika képviseltette magát igy a CS WAVE is.

 

 

szakma_sztar_logoA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén IV. alkalommal kerül megrendezésre a Szakma Sztár Fesztivál, a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntője 2011. április 18–20-a között a Hungexpo területén.

Konferencia „Kvalita vo zváraní 2011“ Az idén is meghívást kaptunk a Szlovák Hegesztési Intézet által rendezett konferenciára a Magas Tátrába amire április 13-15 között került sor a Hotel Sorea Titrisben. A berendezés itt is osztatlan sikert aratott.

 

footer_pollackexpo22011. február 24-25-én került megrendezésre a POLLACK EXPO 2011 szakkiállítás a pécsi  Expo Centerben, ahol bemutatásra került a CS WAVE virtuális hegesztés oktatási rendszere. Standunkon a látogatók kipróbálhatták szimulátorunkat.

A rendezvény részletes programja megtekinthető az alábbi linken. Az elmúlt évekhez hasonlóan a kiállítás és az előadások mindkét napon ingyenesen voltak látogathatók.

palyavA Gyöngyösi Városi Sportcsarnokban rendezték meg az idén az aktuális pályaválasztási kiállítást ahol minden szakma képviseltette magát, így a hegesztést a CS WAVE rendszerén keresztül mutattuk be a látogatók nagy örömére.

 

szepsegvSzépségversenyen is népszerűsíthettük a CS WAVE szimulációs rendszerét, melyet nagyon sok fiatal szívesen kipróbált.

 

brnoA nagymúltú ipari városban megrendezett európa 2. legnagyobb kiállításán a Cseh Hegesztési Szövetség meghívására mutattuk be a szimulátort.

duisA Német Hegesztési Szövetség és a GSI-SLV közös rendezésében elősször került sor hegesztési konferenciára amely a jövő hegesztőképzéséről. A konferencián minden szimulációs technika képviseltette magát igy a CS WAVE is.

slo002Nyitrán megrendezett eseményen a szlovák középiskolák ismerhették meg berendezésünket.

 

ljubA szlovéniában tartott előadáson a helyi műszaki felsőoktatási intézmények ismerkedtek a technológiával.

 

 

 

defektA Szlovák Hegesztési Szövetség meghívására mutattuk be a szimulátort.

 

 

 

 

litv001Intézményünkben Litván kollégák ismerkedtek meg az eredményekkel alátámasztott hatákony oktatási módszerünkel.

 

 

 

celjeSzlovéniában a Celjén megrendezett 4th WELDING AND CUTTING 2010 hegesztéstechnikai szakkiálításon bemutakozott a CS WAVE . A röktönzött virtuális hegesztőversenyen szlovén fiatalok mérhették össze tudásukat.

vuzAz új technológiákra nyitott Szlovák Hegesztés Kutató Intézet (VUZ) ben osztatlan sikert aratott a CS WAVE.  A tapasztalt szakoktatók is meglátták a berendezésben alkalmazásában rejlő lehetőségeket.

slo001Az I. regionális nemzetközi hegesztési konferencián Szlovákiában ismertettük a magyarországi tapasztalatokat.

essenA legrangosabb hegesztéstechnikai vásárán a SCHWEISSEN & SCHNEIDEN -n Essenben jártunk . A világ minden részéről érkeztek látogatók akik kipróbálták a CS WAVE-t és azóta már alkalmazzák is hegesztőképzésükben.

 

mt2009A 2009 májusában megrendezett Hegesztéstechnikai szakkiállításon nagy sikert aratott a CS WAVE hegesztés oktató rendszer.  A rangos eseményen új oldaláról mutatkozott be a hegesztőszimulátor mint a szakma népszerűsítésének kiváló és hatékony eszköze. A hazai és környező országokból érkező fiatalok gyakran időztek standunknál.

norA skandináv országok közül elsőként Norvégiában jártunk a Trodheim Műszaki Egyetem meghívására.

genoAz Olasz Hegesztési Intézet meghívására Genovában mutattuk be hogyan integráltunk virtuális technológiát Magyarországon elsőként a hegesztőképzésbe.

 

 

 

grazAz IIW nemzetközi hegestsztési konferencián a gyártóval közösen mutattuk be a sikeres berendezést.

 

 

 

A 2007 májusában megrendezett Hegesztéstechnikai vásáron mutatkozott be először a hazai nagyközönség előtt a CS WAVE virtuális hegesztés oktató rendszer.  Sokan már akkor felismerték a technológiában rejlő lehetőségeket.